Iskolánk névadó dala a Zene Világnapján
A zene világnapjáról emlékeztünk meg iskolánkban október 1-jén Kollár Judith ének-zene szakos pedagógus és iskolánk gyermekkórusának segítségével. Az intézmény valamennyi tanulója, pedagógusa közösen a kórussal, Judith néni vezényletével, emelkedett hangulatban énekelte el a NÉVADÓ DALUNKnak választott "Vigyázz a madárra" című dalt.
Miért a "Vigyázz a madárra" a névadó dalunk? Egyrészt, mert olyan társadalmi üzenetet hordoz magában, amely mindannyiunk számára egyaránt fontos, vigyázzunk mindenre ami nekünk adatott, másrészt névadónk, Schmidt Egon Kossuth-díjas író és ornitológus munkássága előtt tisztelgünk ezzel a dallal is.
Judith néni bevezetőjében megidézte Yehudi Menuhin hegedűművész és karmester alakját, akinek javaslatára 1975-ben október 1-jét a ZENE VILÁGNAPJÁVÁ nyilvánították.
A muzsika ezerféle színe, és azok megismerése közelebb viszi az embereket egymáshoz. A zene mindenkié! Az emberiség pótolhatatlan és nélkülözhetetlen szükséglete. Kortól, nemtől, kultúrától függetlenül minden időben és korszakban a világ minden részén él a zene! Olyan egyetemleges közös nyelv, ami mélyebbre hatol mint a szó, és azt is képes kifejezni, amit a szavak már nem tudnak.
Vigyázz a madárra
Ember, a világ a két kezedtől sír,
Egyikkel a kerted ásod,másikkal a sírt.
A másik, tudod bőven várhat rád,
Építsd a kerted hát tovább,
S, közben a mindent jól vigyázd!
Vigyázz a madárra, ha kertedbe repül,
Őrizd meg a csendet, el se menekül.
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll.
Vigyázz a madárra, ha válladra repül,
Amerre az élet, arra menekül.
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll.
Ember, a világból csak a sajátod érdekel,
A szükség határát, ritkán hagytad el.
Azon túl szintén van világ,
Gondolhatod, ott gondolnak rád
S, értünk a mindent jól vigyázd!
Vigyázz a madárra, ha kertedbe repül,
Őrizd meg a csendet, el se menekül.
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll.
Vigyázz a madárra, ha válladra repül,
Amerre az élet, arra menekül.
Bajban a világ, ha egyszer újra messze száll.
(Révész Sándor, 1985.)